Álmatlanul forgolódtam az ágyamban, és nem tudtam kiverni a
fejemből Akoto Ren széles, görcsösen rángatózó vigyorát. Fejemre húztam a
takarót, majd magamhoz öleltem a kispárnámat és próbáltam álmot erőltetni a
szememre. Persze sikertelenül. Gondolataim minduntalan elkalandoztak, és ahogy
egyre többet rágódtam a dolgon, egyre jobban hatalmába kerített a félelem.
Reggel hulla fáradtan ébredtem, s miután az ébresztőm
idegesítő de ismerős hangja felzavart, utána sem bírtam kikecmeregni az ágyból.
Nagy nehezen ledobtam magamról a meleg takarót, amit egy tompa puffanással a
földre esett, majd kivánszorogtam a fürdőszobába, és hideg vízzel megmostam az
arcomat, ami egy kicsit kiverte az álmot a szememből. Felemeltem a fejemet és
belenéztem a mosdókagyló feletti tükörbe. Kócos, fekete hajam a nedves
homlokomra tapadt, míg szemem alatt mély, lila karikák terültek el. Ásítottam
egyet, majd gyorsan rendbe tettem magam, hogy szalonképes legyek, aztán magamra
húztam az iskolai egyenruhámat, ami egy kék szoknyából, egy fehér ingből és egy
kék blézerből állt.
* ~ *
 |
| Kazuho Yuuta |
Mikor be akartam lépni az ajtón,
hirtelen valaki belém ütközött, én pedig hátratántorodtam pár lépést.
-
Nanazaki! – hallottam meg egy fiú hangot. – Sajnálom.
Jól vagy?
Felpillantottam és megláttam az
osztálytársamat, Kazuho Yuutat, s annak szalmaszőke színű haját és gyönyörű,
kék szemét a vékonykeretes szemüveg mögött. Arcáról aggodalom árulkodott.
-
Pe-persze. Jól vagyok. Sajnálom, hogy neked mentem –
dadogtam zavartan és kipirosodott arccal. A fiú már azóta nagyon tetszett,
mióta megláttam az évnyitón és azóta mindig zavarba jövök a közelében.
-
Ne aggódj! – mosolygott rám, én pedig éreztem, hogy
minden vér az arcomba fut. – Figyelj, Nanazaki! Nem bánnád, ha iskola után
hazakísérnélek?
Erre felkaptam a fejemet. Yuuta hol
a szemembe nézett, hol a földet pásztázta, arcán pedig felfedeztem a halvány
pír jeleit. A döbbenettől és az izgalomtól meg sem tudtam szólalni, csak
pislogtam a fiúra, aki ugyanolyan zavarban volt, mint én. Mikor nem válaszoltam
neki, folytatta:
-
Tudod, éppen arra lenne dolgom, gondoltam,
beszélgethetnénk közben vagy ilyesmi…
-
Persze! – szóltam közbe, talán egy kicsit túl hangosan
is. – Rendben! Menjünk haza együtt! – mosolyogtam rá, miközben a lábaim majdnem
felmondták a szolgálatot.
-
Oké! Akkor… suli után! – mondta, majd gyors léptekkel a
büfé felé vette az irányt. Egy ideig még néztem, ahogyan távolodik, majd ajkaim
hirtelen széles mosolyra húzódtak, amit már nem tudtam magamba fojtani.
* ~ *
Az utolsó órán végig a falon
kattogó óra mutatóit figyeltem, s minden eltelt perccel a szívem egyre
hevesebben vert a mellkasom mögött, s nem tudtam megállítani lábaim remegését. Hihetetlenül
boldog voltam, egyfolytában lejátszottam magam előtt a jelenetet. De egyben rettegtem
is. Féltem attól, hogy bolondot csinálok magamból a fiú előtt, aki már régóta
tetszik nekem.
Mire észbe kaptam megszólalt a
csengő. Az osztályban szinte mindenkiből egyszerre szakadt ki egy megkönnyebbült
sóhaj, majd az összes diák összepakolta a könyveit és minél gyorsabban próbált
elszabadulni az osztályból.
Beszórtam a tankönyveimet a
táskámba, majd felkaptam a hátamra és szinte rohantam ki az iskolából.
Megálltam a bejárati ajtó előtt, nekidőltem a falnak és próbáltam csillapítani
hevesen verő szívemen.
-
Nanazaki! – hallottam meg Yuuta hangját, mire rögtön
odafordultam és szembe találtam magam az iszonyatosan jóképű sráccal. –
Mehetünk?
-
Igen!
* ~ *
Beültünk Yuutaval egy kisebb,
takaros kávézóba, melynek kellemes, otthonos hangulata volt. Nagyon sokat
beszélgettünk és nevettünk minden félén. Az iskolán, osztálytársakon,
sorozatokon, könyveken… mindenen. Szinte mindenről tudtunk beszélgetni. A fiú
elárulta, hogy már általános iskolától fogva kosarazik és idén is csatlakozott
a Kojima Akadémia kosárlabda csapatához, én pedig megígértem, hogy mindenképpen
szurkolok neki a következő meccsen.
-
Nagyon meglepődtem, mikor elhívtál! – kortyoltam bele a
csokis cappucinómba.
-
Tudod, már rég el akartalak hívni valahová, de… sosem
volt bátorságom! – vakarta zavartan a fejét, aztán rám emelte a tekintetét, s
ahogyan pillantásunk összefonódott, szívem újra őrült tempóban kezdett verni. –
De boldog vagyok, hogy megtettem.
-
É-én is! – motyogtam a boldogságtól elkábultan.
* ~ *
Mire végeztünk a kávézóban, már
éppen sötétedni kezdett. Yuuta nem engedte, hogy kifizessem a csokis cappucinot
és a dupla csokis muffinomat, hiába erősködtem. A fiú mindig is jó tanuló volt,
hihetetlenül kedves és jószívű személyiség, így nem csoda, hogy népszerű mind a
lányok, mind a fiúk körében. Elmondhatatlanul boldog voltam, hogy eltölthettem
vele egy kis időt.
-
Megérkeztünk! – mondtam, kissé csalódottan, mikor
megálltunk a házunk előtt. Szembefordultam a fiúval, aki egy lágy mosolyt
vetett rám.
-
Nagyon jól éreztem ma magam!
-
I-igen. Én is!
-
Esetleg… megismételhetnénk!
-
Rendben! – mondtam. – Már alig várom!
-
Szép álmokat, Nanazaki! – intett, majd utoljára rám
mosolygott, végül sarkon fordult és elindult hazafelé.
-
Szép álmokat! – kiáltottam utána, majd szinte feltéptem
az ajtót és berohantam a lakásba.
* ~ *
Reggel szinte kiugrottam az ágyból.
Izgatottan vártam a találkozást Yuutával az osztályban, ezért rekordidő alatt
elkészültem, felöltöztem, megreggeliztem és negyed nyolckor már el is indultam.
Mosolyogva sétáltam az utcákon, egészen odáig, míg meg nem láttam egy csapat
rendőrautót és még több egyenruhás rendőrt. Lassítottam a tempómon, majd a
sárga rendőrségi szalagon túl megpillantottam a földön egy fehér lepedőt,
alatta pedig egy emberi test rajzolódott ki. Hirtelen megtorpantam, de mielőtt
jobban megnézhettem volna a helyszínt, valaki megérintette a vállamat.
-
Nincs itt semmi látnivaló, kérem, azonnal menjen
tovább! – dörmögte az egyik rendőr, s miután bocsánatot kértem, rögtön folytattam
utamat az iskola felé. Kicsit megijesztett, hogy haláleset történt ilyen közel
a házunkhoz.
Az iskola csendes volt, mikor
beértem, az osztály gyászos hangulatban vergődött. Odasétáltam a helyemre, majd
megérintettem Rima-chan vállát, aki előttem ült.
-
Jó reggelt! – mosolyogtam rá.
-
Nana-chan! – nyöszörögte a lány, könnyes szemekkel és
elfolyt szemfestékkel.
-
Mi történt?
-
Yuutat… meggyilkolták!
.png)